A homorú égen pisla csillagok
vigyázzák a föld nyugodalmát.
Szüntelen forog az időkerék,
őrzi az Úr féltőn birodalmát.
Holdfényben szunnyadnak a kertek,
árnyak ingnak a tavak csillagtükrén,
cseng-bong sok titokzatos, méla hang,
mintha kórust zengne több ezer szirén.
Magam vagyok, s nem vagyok egyedül,
marcangol egyre, velem van a bánat,
a holdtalan éj, ahogyan feketül,
lelkemre a sötét ugyanúgy támad.
A csönd lassan bársonytakarót terít
a végtelen, szunnyadó tájra,
mindenféle zajt, ricsajt elszenderít,
lakatot téve sok különféle szájra.
Finoman közelítenek az álmok,
körbefon az édes képzelet,
dobol az élet szívverése,
...Álmodni lenne jó az életet!...
Hollósy- Tóth Klára Éva