Csend van még, alszik, álmodik az élet,
csak az őszi szél motoz a lomb között,
lengelángú hajnal lebeg a létben,
a rétről lassan felissza a ködöt.
Gyenge még a fény, világít, nem éget,
olyan, mint én, ki folyton erőlködöm,
belül valami ősigazság éltet,
vergődöm az eszem s a szívem között.
Tágra tárt mered csodálkozó szemem,
ha alaptalan vádakra döbbenek,
didergem, dérvirágok a szívemben,
gyenge vagyok már, elerőtlenedett.
Ősz van, ónszürkeség, szívbemarkoló,
hallgatag, jámbor, szelíd, gondolkodó.
Hollósy -Tóth Klára Éva