Ráfeszítem érzésemet sorsod keretére,
s hűségfesték vér színével festek majd e képre.
Álomvásznad ezidáig fekete színére
vágyecsettel szivárványszínt viszek fel már végre.
Felhő-fehér, sóvár táncot rajzol majd a kezem,
és ki-kibújó napfénycsíkkal átöleltetem.
A májusi szél hárfahúrját kölcsönbe veszem,
hogy masnit kössek múltadra a jövőképeden.
Zord emlékek, kisírt szívek egy szempillantással
eltűnnek az életedből egy ecsetvonással.
Nyugalom-zöld dombot festek, nem érem be mással,
s hiszem- virágok mosolyognak rügyfakadással.
Domb tetején, fehér házban nyújtózik az ÉLET,
keze között szikrát szórva csírázik a fényed.
Önharagtól, sorsutaktól már Ő véd meg Téged,
melléfestem megálmodott jövőnket, ha kéred.
Millei Lajos