Emlékszel a hajdani kócos nyárra,
mikor selymes fűben fürge szöcskeként
ugrándoztunk, s te, a csábító legény
csaltál zöld mélyére, forrtál a számra.
Pirult a nyár, fülünk a szerelemtől,
pacsirta trillázta szívünk dallamát.
Oly régen volt, mintha most is hallanám.
Elmúlt az ifjúság, még szeretetről
zengenek nyári dalnokok, szemünknek
régi fénye ma is egymásnak ragyog.
Egy vadóc emléket pajkos hév tüzével
játszani hívunk újra, régi énünk
csábítani próbál, kacsint rám szemed.
Szíved ölembe rejtem, múltunk zenél.
Szűcs Helena