Ki érti meg a zengő-zsongó vágyat,
Mely a lélek húrját verdesi, vadul,
Ki fejti meg, hogy álmatlan éjen
Zsarátnok-tenger szívünkben mért gyúl...?
Ki érzi át a Jaj marcangoló kínját,
Ürömmel töltött bús Örömöket,
Az élet nagy Kálváriájának
Keresztjéről hulló vércseppeket...?
Hogy mi az oka a gyűlöletnek,
Miért végtelen a szerelem,
Fájdalmában miért kacag a szív,
Örömében miért sír a szem...?
És elröppen időnk a kutatásban...
Viruló tavasz - zord télbe megy át.
Létünk titka megfejthetetlen maradt!
Hiába szenvedtél, Krisztus...Golgothát!
Galyasi Miklós