Vadvirágba borul

 

A hervadást lehelő legárvább őszi napon

földre szállt a mennyből két angyali szárny
az átsuhanó árnyuk a bíbor alkonyaton
belopózott halkan az álmok kapuján.

Aranyra festette az eddig szürke eget
lázas rezdüléssel homlokot csókolt
s hol meztelen testtel ült fagyban az élet
holt falevelekből tavaszokat jósolt.

Csillag csöndben keresve a holdnak telő arcát
vadvirágba borul a lelkek mezeje
buzgón folytatja a jóért küzdött harcát
értelmét látván nem adja fel sose…

Kovács Daniela