Te voltál nékem a béke szigete,
bús magányomban hozzád tértem haza.
Féltő ölelésedtől elmúlt a bánatom,
s gyermeki mosollyal mondtam:”Szeretlek Anya!”
Nem számított, ha jöttek zord napok,
mert Te ott voltál velem,
s ha olykor feladni készültem sorsomat,
Te adtál erőt, s fogtad a kezem.
Megfáradt arcod könnybe lábadt néha,
de olyankor sem panaszkodtál soha,
becsülted az életet ami megadatott,
akkor is, ha gyakran volt mostoha.
Hol vagy most? Szükségem van rád!
Hiányzol! Nélküled a lelkem halott!
Tudom, vársz rám a túlsó parton.
Én itt könnyezek, Te pedig amott.
Sepsi Sándor