Mit hagyunk itt ha elmegyünk?
Tán pár szót valakiben mélyen...
talán leírva pár betűt egy levélben.
Mi az amit viszünk magunkkal tovább?
Mindazt, amire szükségünk lehet odaát.
Arra az érzésre, amit más önzetlenül adott,
ami bármilyen viharos is volt az élet, mégis csillogott.
Minden olyat... ami bennünk borzongva égett,
amit rajunk kívül talán senki meg nem értett.
Ez a mindenünk. Ezzel lépünk csak át.
Hiába volt minden más... az ember
a földön hagyja minden aranyát
Léria Dipán
Ma gyóntatóm az erdő. Este van,
Sötét lombok közt csillag, reszkető,
Mint mély templomba tévedt gyertyaláng.
Körül az avar: oltárépítő
És szentélytartó oszlopok: a fák.
Az erdőszélről jöttem: bűn honából,
Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén,
Kezemben reszketett a levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe
Teszem le szívemből ma mind a vétket
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: „Feloldozlak téged"
Reményik Sándor
Mikor már mérhetetlen a fájdalom,
S egyre több a felhő, az égbolton,
Könnyeim, az eső mossa szét,
Velem együtt, sír az ég.
Mikor lelkem, megfáradtan reszket,
S a bajban, senki nem nyújt segítő kezet,
Arcom megtörten, az ég felé fordul,
És bánatos könnyem, az ég könnyeivel, együtt hull.
Molnár Annamária
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott túzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vének irigy ujja.
Hiszen tudod már mi a Végtelenség:
A Végtelenség az a magyar bánat
S hiába vergődsz haló hattyúként,
Szomorúbb lélek búsul majd utánad.
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,
E végtelen vízen büszkébben ússzál
S csudáljanak, hogy méltóbban repül
Zilált szárnyad az égi Sziriusznál.
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,
Mint vadludat rozsdás vessző találja,
Ne sírj, dalold el híres éneked,
Hogy nyögve várjanak újabb csodára!
József Attila
Ezer véletlen összecsengett
hogy éppen Te és éppen Én....
Hány kavics fekszik együtt,
mégis árván, a tenger fenekén?
...És melyiket sodorja ki a hullám
eléd, a partra
s ha arra jársz, a napfény csalfa fénye
épp akkor megcsillan-e rajta?
Tengernyi víz és homoktenger
és kavicstenger....
Jaj miért tűnik el az ember
ebben a szédítő tömegben
árván, magányosan és megtaláltan
és újra, mindig újra elveszetten.....
Kamarás Klára
Ó, árva tulipán,
csokorban halk imám..
Arcomon remegő fátyol,
szívemben rebegő mámor...
Ó, árva tulipán...
Fénycsillag ölel át,
simogasd jó Anyám.
Sajogó estéken
hozsannát énekelj,
Te legyél a sóhaj
el nem sírt könnyekben...
Szász Olga
Ha egyszer a földön olyan nagy
lesz a gyász és szenvedés
indulat, fájdalom, vér (...)
Ha a békesség hiába válik hangos szóvá,
mert a vaddá lett gyűlöleté lesz a világ,
akkor hasadni kezd a föld, tombolni a tenger,
csak egy pillanat lesz, mint egykor a teremtés,
megdermed, feleszmél végre a fenevad benne,
a harag már későn hajtja fejét bocsánatért.
Nem lesz több Noé, nem lesz több bárka,
ami új partot érve az embert megmentené.
Hurt Judit