Látom, az égen sűrű köd bolyong,
s az est már néma félelemmel vár,
miközben a csend rám tapad, tolong
ajkamon, s lám, fájdalmammal bezár.
Érzek penge-éles szorongást s tán
a legcsodálatosabb csillagot...
Elhalványodik, amint kacsint rám,
illúzió vaksága felkarol.
Hiszem, hogy az a kis-csillag megjön,
míg pirkadat zúzmarába nem lép,
fényével áttör még sérelmünkön,
mit, bár belém plántáltál mindenképp.
Csendben fogadt szó, érzed, szabadon
bennem kavarog, akár sűrű köd?
Tudom már, te is bolyongsz valahol,
s az illúziós álmokat áttöröd...
Timár Judith